Egy jól szituált, idős házaspár mondta nekem ezeket a szavakat, amikor néhány hete a Jókai utcai élelmiszer bolt előtt beszélgettünk a járókelőkkel. Beszólásuk szíven ütött.

Ők ezt így tudják. De mi az igazság?

Először a 13. havi nyugdíjról.

Amikor a 2002-es választásokra készültünk, több, nagyon sokakat érintő vállalást tettünk. Ráadásul – be is váltottuk. (Addig még nem volt politikai erő, amely kormányra kerülésekor be is váltotta volna ígéreteit.) Ezek közé tartozott többek között a pedagógusok és egészségügyi dolgozók béremelése mellett a 13. havi nyugdíj. Ez az elképzelés már régebben megfogalmazódott a szocialista politikusokban, de kormányra kerülésünk hozta meg a bevezetés lehetőségét.

A vállalásnak egyszerű oka volt: legyen egy kis plusz jövedelem a nyugdíjasok életének könnyítésére. Miután ez a kifi zetés nagy tétel a költségvetésben, bevezetése lépcsőzetesen történt, a gazdaság teljesítőképességének fokozatos emelkedésére számítva. Az első évben a nyugdíjakat egy heti, majd évente további egy héttel emelve, a negyedik év végére már egy teljes havi nyugdíj került kifizetésre.

Gazdaságunk azonban nem adott kellő alapot ehhez, sőt, az államadósság ledolgozása érdekében, kifejezetten takarékoskodnunk kellett a költségvetésben (ld. konvergencia program). Nagyon ragaszkodtunk ahhoz, hogy a végre kissé fellélegző nyugdíjasok juttatását megtartsuk. Kompro-misszumos megoldásként (bizonyos értelemben igazságosabb is volt), az átlagnyugdíj összege fölött (akkor 78000 Ft.) meghatározva, egységesen 80000 Ft. 13. havi nyugdíj megtartásáról döntöttünk.

Ugye emlékeznek rá, hogy gazdasági válság söpört végig a Világban – bennünket sem kímélve –, és hogy minden erőnket az ország talpon maradására kellett fordítanunk?

Kizárólag az ország jövője iránti felelősség hajtott bennünket, nem törődve a népszerűségünkkel. (Mérhető eredmény volt pl. hogy a 330 Ft-ra felugrott euró ma ismét 270 Ft. körül jár.)

Mindezzel együtt a legfájdalmasabb szavazás volt számomra, amit a 8 év alatt átéltem.

Még akkor is, ha közben megszállottan kerestük a lehetőségét annak, hogy valamilyen formában mégis csak juttathassunk egy kis pluszt nyugdíjasainknak. (Meg is találtuk, nyugdíjprémiumnak neveztük, hamarosan egy további bejegyzésben részletezem.)

Miért használom mindig a „plusz” kifejezést?

Ennek megvilágításához most a jogász szólal meg.

A nyugdíj egy biztosítási jogviszonyból ered: járulékfi zetéssel szerzett jog. A járulékot évente 12 hónapon át fi zetjük, melyért évente 12 havi nyugdíjat utalnak. Ez a szerzett jog. A 13. havi ellátást nem szerzett jog keletkeztette, hanem egy parlamenti döntés, amely egy másik parlamenti döntéssel – mivel a bevezetés körülményei is megváltoztak – megváltoztatható, végső esetben eltörölhető.

Persze tudom és átérzem, hogy ez a „jogászkodás” nem vigasztalja azokat, akiknek szükségük volt erre a pénzre. Nagyon bánt, hogy nem lehetett tovább fi nanszírozni. De volt legalább néhány olyan év, amely egy kis könnyebbséget hozott.

Most arra kell törekednünk, hogy legyen sok-sok olyan év, amikor a nyugdíjprémiumot hordja a postás.

Vidorné Szabó Györgyi