– egyéni, névre szóló számlán tartja nyilván az aktív, kereső korban befizetett járulékokat – minél több a befizetés, annál magasabb lesz majd a nyugdíj
– nem igényel költségvetési támogatást, azt a pénzt osztja szét nyugdíjként, amennyit az adott évben járulékként beszedett.
2001. óta tudjuk - az első, nyugdíjjárulék- befizetésekről szóló, értesítő levelek kézhezvétele óta - hogy a FIDESZ a svéd nyugdíjmodell koncepciójának megfelelő átalakítást tervez nyugdíjrendszerünkben.
Ennek a gondolkodásnak a folyamatosságát mutatják Varga Mihály szavai.
2010-ben Varga Mihály, a FIDESZ Gazdasági Kabinetjének vezetője a Figyelőnek adott interjújában (Figyelő 1. sz. 2010.01.07.) mondta a következőket:
“...a nyugdíjakat hozzá kell igazítani a gazdaság állapotához, életképességéhez...”
“...egyenlőre nem tudni, mekkora nyugdíjat lehetne fizetni...”
“...előállhat az a helyzet, amikor a nyugdíjasok összességében kevesebb pénzt kapnak, mint az eddigi rendszerben.”
“...a már megállapított havi járadékokhoz nem szeretnénk hozzányúlni.”
Kérdés csak az a jelen nyugdíjasai számára, mi lesz, ha MÉGIS MEGSZERETIK ezt a gondolatot? Jön a 15-20%-kal kevesebb nyugdíj az eddigi helyett?
Varga Mihály szerint “évente 500 milliárd forintot teszünk át a nyugdíjkasszába adfi zetői pénzekből vagy külföldi hitelekből.”
Nos, ez az összeg nyilván másra kell majd, hiszen ígéret – a választások FIDESZ általi megnyerése esetére – van bőven!
1. Ötször több pénz sportra.
2. Lakásépítési támogatás.
3. Ingatlanadó megszüntetése, visszafizetése.
4. Pénz az MTV-nek.
5. Egymillió agrár munkahely létesítése.
6. Újra járnak majd a megszüntetett vonatok a ráfizetéses vonalakon.
7. Nagyarányú adócsökkentés.
Ezeket valóban mind a nyugdíjasoknak kell megfizetni?
Végül – tanulságként – egy japán nyugdíjmodell. Valamikor réges-régen, sok száz évvel ezelőtt a japánok – ha az elöregedett családtag már csak terhet jelentett – kivitték az öreget a hegyekbe egy tál rizzsel. Amíg jó volt az idő és tartott a rizs, eléldegéltek még egy darabig...
Lehet, hogy a FIDESZ konyháján már főzik a rizst a magyar nyugdíjasoknak?
Vidorné Szabó Györgyi